Csütörtök, 4:52
Amint megnyugtatóan megdörzsölte Niall hátát, Liam úgy érezte, hogy súlyos bűntudat telepszik rá. Kudarcot vallott. A legrosszabb módon vallott kudarcot; mert tudta, hogy mit kell keresnie. Az idő és a stressz tette gondtalanná a munkájában. A bandában ő vette fel az őrző-védő szerepet - a kezdetekben nem teljesen önként, de az X-Faktor döntője óta elszánt. Ő akart lenni a fiúk nagy testvére, mert szerette a bandatársait. Ezért kötelessége volt biztosítani a legjobb szerepet nagy tesóként és végül is lazán vette ezt a feladatot. És most itt van ennek a következménye: Louis életveszélyes állapotban fekszik a kórházban, kómában. Harry az ágya mellett ül, a fejét Louis vállán pihenteti és az idősebb fiú ernyedt kezével játszik, mintha az lenne a világ legelbűvölőbb dolga. Niall elveszett, tönkrement és képtelen abbahagyni a sírást. Zayn rosszkedvű, mérges és nem tud ránézni senkire vagy mondani bármit is. Louis szülei... Liam becsukta a szemeit. Nem tudott rájuk nézni. Nem bírta a szomorúságot látni a szemeikben, különösen azért, mert akár meg is előzhette volna ezt az egészet, ha csak egy kicsit több figyelmet fordít Louisra.
Az élő showk első hete óta Liam Simon szavain töprengett és óvatosan vezetgette a fiúkat - próbált rájönni, vajon tényleg igaz-e a mentora elemzése. Először teljesen látta, amit Simon állított - mindegyikükre igaz volt -, de amikor kezdett egyre több időt eltölteni a fiúkkal, megalkotta a saját, mélyreható véleményét. Simon akkor állította azokat a dolgokat, amikor szinte még nem is ismerte az öt fiút. Amit látott és a múltbéli tapasztalatai alapján mondott véleményt. Liam látta a banda legnagyobb hibáit és észrevette, hogy azok sokkal mélyebbek, mint amit Simon gondolt és kevésbé giccsesek. Amikor Liam a 8.hét alatt elmondta neki a gondolatait, neglepően látta, hogy mentora arcán büszkeséget látott.
Zayn nagyon bizonytalan volt. Ez volt az első dolog, amit Liam felfedezett - nagyrészt azért, mert Zaynnel több időt töltött, mint a többiekkel. Zayn tudta, hogy jól néz ki és igen, élvezte a lányok figyelmét - néha kicsit túlságosan is és ez egy dominóreakciót indított el a bizonytalansága miatt. Nem kételkedett önmagában az idolizálás miatt; a tisztelettartás miatt volt bizonytalan. Lámpalázas is volt és Liam kitalálta, hogy tudna találni megoldást, hogy Zayn legyőzze ezeket a problémákat, anélkül, hogy a barátai észrevegyék vagy a felhajtást elkerüljék.
Gyakorlatilag Simon szinte teljesen jól ítelte meg Niallt és Liam biztos volt benne, hogy mindenki tenne egy kis extra erőfeszítést, hogy hosszabb időt eltöltsön az ír fiúval - olyannyira, hogy a kezdeti lelkesedés kezdene alábbhagyni - nos, legkevésbé akkor, mikor Zaynhez és önmagához ért. Harry és Louis egy teljesen más ügy volt mindennel együtt. Ahogy a hetek teltek el, Liam azon kapta magát, hogy a két fiú közötti kapcsolat teljesen elbűvöli. Arra a következtetésre jutott, hogy Simon tévedett, amikor azt mondta, hogy Harry miatt kell aggódni a legjobban a bandában. Louis miatt kell és Simon nagyon kíváncsi lett, amikor Liam elmondta ezt neki. Louisnak, mint kiderült, van egy nagy hibája, ami az 5. hét körül lett nyilvánvaló. Kisebbségi komplexusa van, de ezzel egyidőben szinte beteges módon próbálja nem megjeleníteni sebezhetőségét. Ez azt jelenti, hogyha bármi lenne, amiről azt gondolná, hogy felfordulást csinálna a bandában, akkor megoldaná azt egyedül, anélkül, hogy szólna bárkinek is. Ez hasonló volt a mártírságához, azzal a különbséggel, hogy Louis nem próbált mártír lenni - utálta azokat, akik felhajtást csinálnak körülötte. Utált sebezhetőnek tűnni, még akkor is, ha az volt, ezen felül nagyon törékeny is volt - és nem csak egyféleképpen. És emiatt kérdőjelezte meg Simon a szexualitását. Nem pontosan a melegségre gondolt, de szinte beletrafált abba.
Ami Louist még felelősségteljessé tette, az a Harry feletti felügyelet volt. Harryt teljesen lenyűgözte a kicsit idősebb bandatársa. Azért használta a lenyűgözött szót, mert egyedül ennek volt értelme. Louis Harrynek egy olyan oldalát is kihozta, amit Liam sosem tapasztalt meg. Felelősség. Ami abszurd dolognak tűnt, amikor azokra a csínyekre gondolt, amiket ketten hajtottak végre együtt. De egyben igaz is volt; Louis tette Harryt felelősségteljessé - de nem csak az érettség tekintetében, hanem érzelmesebb módon is. Ő tette Harryt törődővé. Ezért Louis volt a kulcs ahhoz, hogy Harryt az úton tartsák és... hogy helyrehozzák a problémákat. Louis kezében volt az a nem szokványos erő és mégis ő volt a legsebezhetőbb a csapatban. Louis nélkül Harry tönkremenne, darabokra törne és azokká válna, amit Simon jósolt. Harry nélkül a többieknek nem lenne esélye bármihez is; ezért Louis volt a legnagyobb összetartó erő.
Liam ezt mindet tudta, előrelátott, de mivel a figyelmeztető jeleket figyelmen kívül hagyta, a lesújtás megtörtént. És ez az ő hibája volt.
Kedd, egy nappal az összeomlása előtt
Louis ebédnél már tudta, hogy ez nem csak egy meghúzott izom; komolyan beteg volt. Amikor reggel felkelt, úgy érezte, hogy az influenza legrosszabb változatától szenved és a meghúzott izma fájdalmasan égett. De volt egy munkája, amit csinálnia kellett (az X-Faktor eleje óta - néha akkor is fel kell lépni, amikor az ember beteg), ezért remegve felkelt az ágyból.
A pirítós, amit reggeliként rágcsált, nehezen ült a gyomrában és az egész kocsiban töltött út alatt az arénáigbfolyamatosan nyelt, hogy benntartsa a kaját. Ez sikerült is addig, amíg elérték az öltözőket. A gyomrában lévő görcs egyre nagyobb lett és sűrű bocsánatkérések közepette, bizonytalanul botorkálva megtalálta a mosdót, bezárta magát az egyik fülkébe, letérdelt és nagyon rosszul lett.
Louis sosem kezelte túl jól a rosszulléteket és ha az anyukája nem volt ott (hogy kényelmet és megnyugvást biztosítson), csak még jobban felkavarta. A földön térdelt, feje a vécécsésze fölött volt, remegett és halkan sirdogált, amíg ki nem nyitódott a mosdóajtó és hangos csevegés meg nem törte a csendet. Azonnal beléhasított a gondolat, hogy rajtakapták, ezért Louis gyorsan szipogott egyet, letörőlte a könnyeket az arcáról és felállt. Lehúzta a vécét és megigazgatta a ruháját mielőtt kinyitotta az ajtót. Két színpad mögötti stábtag könnyített éppen magán a piszoároknál. A felismerés miatt támosolyogtak Louisra és folytatták a vidám beszélgetésüket. Louis megmosta a kezét és gyorsan elhagyta a helységet. Hihetetlenül ingatagnak és gyengének érezte magát, tudta, hogy el kell mondania mindent Ronnak, ezért elment megkeresni a menedzserét.
Ron éppen sebezhető kedvében volt a hangszórónál. - Mit értesz azon, hogy elromlott?
A szegény hangmérnök, akivel kiabált, válaszolt. - Körülbelül egy órával ezelőtt történt ez, próbáljuk helyrehozni, de tönkrement.
- És nincs tartalékotok? - kérdezte Ron, a hangjában érzékelhető volt a feszültség.
- Ööö... - a fickó idegesnek tűnt már -, kölcsönadtuk a múlt héten Dublinba. De van egypár ember, akinél próbálkozhatok...
- Kérlek, csináld és... esküszöm... ha még egy dolog elromlik a holnap esti koncert előtt, komolyan mondom... - Louis egy fintort vágott miután egy érdekes hang hagyta el a száját. Nos, ez az. Most már tényleg el kell mondania. Nem nehezítheti meg a többiek dolgát még jobban - a fiúk már így is elég stresszesek voltak és Ron mindjárt szívrohamot kap. Amint épp el akart settenkedni, Ron felnézett és kiszúrta őt az ajtóban. - Louis! Mit tehetek érted?
- Ööö... - gondolkozott Louis - bocsánat, semmi. Minden rendben.
Elsétált olyan gyorsan, ahogyan csak tudott, érezte, hogy a könnyek égetik a szemét az oldalában lévő fájdalom miatt. Ki kell bírnia a holnap esti koncert végéig - muszáj lesz neki.
Csütörtök ( összeomlás után), 22:36
- Harry? Szívem? - Mrs. Tomlinson gyengéden megrázta a legfiatalabb fiú vállát. Harry pislogott és kinyitotta a szemeit. Ahogy felült, hirtelen elfogta a pánik, de aztán hallotta a ritmikus csipogást és megnyugodott. Louis még mindig ott feküdt, igaz, hogy csendesen és mozdulatlanul, de életben. Harry felnézett az idősebb nőre, aki kedvesen rámosolygott és a két keze közé fogta Harry arcát. - Édesem, menj vissza a hotelbe és pihenj kicsit.
- Nem - rázta a fejét Harry. Nem hagyja itt Louist. Semmiképpen sem.
- Reggel elsőként jöhetsz vissza - folytatta megnyugtatóan Mrs. Tomlinson.
- Nem, itt maradok - mondta Harry határozottan és megragadta Louis ernyedt kezét erősen, abban az esetben, ha Mrs. Tomlinson el akarná húzni őt onnan.
- Harry - kezdte Liam, de Harry csak rázta a fejét. -Nem. Nem hagyom itt őt - megfordult és elszántan figyelmen kívűl hagyott mindenkit - az összes figyelmét az alvó barátjának szentelte.
Liam sóhajtott és tehetetlenül nézte a többieket. - Nem tudunk mind itt maradni.
Mr. Tomlinson előrelépett. - Én itt maradok kettejükkel. Ti mind menjetek és pihenjetek kicsit. Ha bármi változás van, azonnal felhívlak.
Harry nem hallott semmit miután elutasította a távozást, de most észrevette, hogy mindenki készülődik körülötte. Amikor az ajtó halkan becsukódott, érezte, hogy egy kéz nehezedik a vállára. Felpillantott az idősebb Tomlinsonra és utána kicsit zavartan lenézett a kezére, amint az erősen markolja Louis kezét. Ennek ellenére sehogy sem tudta rávenni magát arra, hogy elengedje őt.
- Tudod azt, hogy amikor megszületett - szólt halkan Mr. Tomlinson -, ő volt az egyik legkisebb baba? Ő még az ikreknél is kisebb volt és csak nagyon ritkán sírt.
Harry újra ránézett Louis apukájára, de az idősebb férfi a tábolba meredt. - Ő volt a nővérek kedvence a kórteremben - mindenki meg akarta fogni őt - Harry elmosolyodott, eltudta képzelni ezt.
- Amikor 2 éves volt, minden érdekelte őt, de tényleg minden. Felöltözött a ruháimba és a Blues Brothers zenéjére táncolt a konyhában az anyukája napszemüvegével a fején. Nagyon ingerlékeny és vicces volt... Az ajtó előtt sorban álltak azok az emberek, akik felajánlották, hogy vigyáznak rá... Néha azon aggódtam, hogy nem veszi a dolgokat túl komolyan, de miután megszülettek a tesói, valóban felvette a nagytesó szerepét. Teljesen odavan értük. Ami megint csak aggaszt. Az anyukája és a 4 lánytesója mellett én voltam az egyetlen férfi körülötte. Beismerem, hogy néha túl kemény voltam vele - azt akartam, hogy sikeres legyen az iskolában, hogy egy tökéletes fiú legyen - sportos és okos. Azt nem mondom, hogy örültem, amikor elkezdett színjátszózni az iskolában... A feleségem teljesen odavolt az ötletért és régimódinak hívott, de én féltem, hogy a színészkedés meglágyítja az én fiamat. A jegyei teljesen átlagosak voltak az osztályban és abba akrta hagyni a focizást a csapatában... Egy ideig nem igen jöttünk ki - mindegyik beszélgetésünk vitába torkollott - Mr. Tomlinson nyelt egy nagyot. - Viszont ez rosszul érintette a feleségemmel a kapcsolatunkat is. Úgy érezte, hogy túl durva vagyok Louis-val - próbáltam tökéletesre formázni, ahelyett, hogy élveztem volna úgy, amilyen volt. Ezért egyszer elmentem egy iskolai előadására és... fantasztikus volt. Próbáltam a fiamat tökéletesre faragni. Az előadás után megkerestem őt a díszletek mögött és ő meglepően látta, hogy ott vagyok. Rettenetesen szégyeltem magam és elmondtam neki, hogy nagyon büszke vagyok rá és hogy szeretem... És ő felnézett rám könnyekkel a szemében és mondta, hogy ő is szeret. Abban a pillanatban rájöttem, hogy a fiam akkor is tökéletes volt. Gondoskodó, mókás, színes egyéniség volt és a legfontosabb, hogy aranyszíve volt. Mi többet kívánhat még egy szülő?
Semmit, gondolta Harry, miközben néhány könnycsepp lassan lefolyt az arcán és Louis alsókarára csöppent. Tényleg semmit.
