2. fejezet (2. rész)

  Vasárnap - 4 nappal az összeomlás előtt

   - Liam, még mindig elhibázod az ütemet a második sornál. Emlékezz arra, hogy a végszó előtt kétszer megy le az ütem - kiáltotta Ron az állványról.
   Liam összeráncolta a homlokát és a lábával kezdte dobolni a ritmust. Ron odafordult Louishoz. - És Louis, neked gyorsabban kéne majd sétálnod, mert te 4 lépéssel a többiek mögött vagy.
   Louis bólintott, de belül elfintorodott. A furcsa érzés, amivel szerdán ébredt fel, lassan tompa, lüktető fájdalommá alakult át - ami rosszabb volt, mikor sétált vagy hirtelen megmozdult. Nyilván meghúzott egy izmot valahol a hátában, de nem sokat tudott tenni érte. A shownak folytatódnia kell, ahogy a szólás tartja.
   Még mindig nem érezte teljesen jól magát és az aréna hideg levegője miatt kirázta a hideg.
   Liam odafordult hozzá és Louis látta, hogy a stressz szétárad a barátja arcán. - Jól vagy? - kérdezte Liam.
   - Jól vagyok - vonta meg a vállát Louis, nincs értelme, hogy növelje a nyomást, úgyis alig tudna valaki segíteni neki. Egy kis idő, pihenés és talán jég, amire szüksége van - és talán néhány óra alvás, valamint vitaminok.
   Csakhogy nem kap időt a pihenésre és a hétfői próba olyan szenvedés volt, alig tudott járni, nemhogy sétálni, de elkerülte a gyanút. Az oldalában lévő lüktető fájdalom miatt betegnek kezdte érezni magát, szóval vett be Ibuprofent és Paracetamolt, mielőtt felment a színpadra - így az éneklésre tudott koncentrálni, ahelyett, hogy megpróbált nem hányni a versszakok közben. Az racionális, hogyha szerdán az LG Arénában a nagy koncertjüknek vége lesz, és még mindig érez fájdalmat, akkor elmegy majd orvoshoz. Így a csütörtök és a péntek pihenőnap lehet neki a kisebb, hétvégi koncertek előtt. Senki nem szeretne stresszelni miatta. Csak annyit kell csinálnia, hogy a fájdalmat kibírja csütörtök reggelig és ha akkor szükséges, bevesz néhány megfelelő fájdalomcsillapítót.
   Sajnos azok most nem segítenek rajta. Amint a zene megszólalt, elkezdett előre sétálni a jel felé. Az oldalában lévő fájdalom émelyítően lüktetővé nőtt és ez társult a gyomrában lévő gyanús érzéssel, amiatt, hogy az Ibuprofent kaja nélkül vette be. Az egyik kezét a szájára kellett raknia, mielőtt túlságosan rosszul lesz. Pechére Ron látta ezt.
   - Állj! - kiáltotta Ron és a zene elhallgatott. A többiek lépés közben megálltak meglepetten, a levegő is megfagyott körülöttük. Ron átkocogott és hatásosan felugrott a színpadra. - Louis? Jól vagy? Mi a baj, fiam? - kérdezte, miközben odament hozzá.
   A hányás kényszere már elmúlt, ahogy ő ott állt, de a fájdalom megmaradt. Látta a szeme sarkából, amint Harry és a többiek odamennek hozzá és az arcára ragasztotta a legbátrabb mosolyát - remélte, hogy a rendező megtudja beszélni a dolgokat, mielőtt a fiúk hallanák.
   - Bocsi, igazán semmi - kért bocsánatot Louis. - Jól vagyok. Őszintén.
   - Nem igazán tűnik ez semminek, fiam - válaszolt Ron. - Krétafehér vagy. Gyerünk, ülj le.
   Louis-nak nem volt választása, követte Ront, ahová vezette őt és megkönnyebbülten leült a színpad szélére.
   - Mi a baj? - kérdezte Harry, amint közeledett.
   - Kitalálom - válaszolt Ron Harry válla felett -, betegnek érzed magad, Louis?
   Harry Ron mellé állt és az arca valódi aggodalomra váltott miközben kezét Louis arcára szorította. - Beteg vagy, LouLou?
   Louis-nak most volt választása, elmondja az igazat arról, hogy mekkora fájdalmai vannak és ezzel megteremti a pánik és felhajtás rémálmát... vagy valami jelentéktelen dologgal letisztázza magát. Rápillantott Harry aggódó szemeire és Liam aggódó arcára és tudta, hogy az utóbbit fogja választani - emiatt része ennek a csapatnak. Nem hagyja el őket, amikor szükségük van rá.
   - Csak meghúztam egy izmot a hátamban és egy kicsit fáj, amikor sétálok - válaszolt.
   Harry hátrébb lépett, összekulcsolta a kezeit, lebámulr Louis-ra, a zöld szemei egybefonódtak Louis kék szemeivel. Louis érezte, hogy az arca lángolni kezd a vizsgálódás miatt. - De mennyire fáj? - kérdezte Harry. - És ne hazudj. - Louis már felfedezte, hogy nehéz Harry-nek hazudni. Talán a fürtjei miatt - elítélik őt.
   - Öö, eléggé fáj -rezzent össze, mialatt a többiek felnyögtek -, de jól vagyok, csak be kell vennem a fájdalomcsillapítókat.
   - Fájdalomcsillapítókat? - kérdezte Ron élesen.
   - Csak néhány Ibuprofen.
   Ron is karba tette a kezeit. - Mikor kezdődött? Vasárnap, amikor a többiek mögött futottál?
   - Ööö... - még egyszer összerezzent -, igen.
   - Jézus Krisztus, Tomlinson! Miért nem mondtad el nekünk? - ordított Ron.
   - Csak meghúztam egy izmot! - tiltakozott Louis. - Jól vagyok. Csak akkor fáj, ha táncolok és már sokkal jobb, mint vasárnap volt - dacosan lábra ugrott, valahogy képes volt az ájulást megakadályoznia az émelyítő érzés miatt, amit a mozgás küldött a gyomrának. - Ne csináljatok bolhából elefántot. Ne vesztegessük az időnket, menjünk vissza próbálni. El tudok viselni egy kis fájdalmat.
   - De Louis, hogyan fogsz... - kezdte Liam, de Louis közbevágott, sokkal élesebben, mint gondolta volna.
   - Miért nem magad és a második versszakbeli időzítések miatt aggódsz, Liam?
   Döbbent pillanat volt ez, mindenki Louist bámulta meglepetten. Igen, talán ez túl durva volt és nagyon kikelt önmagából, de nem akarta, hogy aggódjanak miatta.
   - Oké - mondta lassan Ron néhány kínos másodperc után -, ööö... kezdjük előről, oké?